2310/3222 · 71.6%    
    KÉSZÜLŐBEN    
Kissy

2006–2023
1110 ezer szó

 
A Kissy egy csapat francia tizenéves története, akik a neten ismerkednek össze, s miután egyiküket megtámadják, megkeresik az illetőt és rendőrkézre adják. Így személyesen is találkoznak, összejöveteleket kezdenek tartani, baráti társasággá alakulnak, szerelmek szövődnek soraikban. Szüleikkel társulva létrehozzák a Jerry Alapítványt, amelynek célja a netes pedofil bűnözők (az ő szakkifejezésükkel shindyk) leleplezése, de a későbbiekben másféle bűnözőket is elkapnak, például zsebtolvajt, betörőt, autótolvajt.
  A csapat alapító tagjai a neten használt nickjükkel: Kissy, Mohamed, Niala, Nimbostratus, Pi, Süni. A történetet Kissy szemszögéből látjuk, aki a történet kezdetén tizenhárom éves, álmodozó természetű, nem mindennapi fantáziával. De az igazi főszereplő Vanessa, akinek hányatott életútja a csapat életének középpontjába kerül, ugyanakkor sajátos világnézetével meghatározza a csapat felfogását. Ennek része, hogy felveszik a kisegér identitást: egérkének szólítják egymást, feszült viszonyban állnak a macskákkal és sok sajtot esznek. Mert olyanok ellen harcolnak, akik sokkal nagyobbak náluk, és a tét az életük – akárcsak az egerek és a macskák harcában.
  A fontosabb helyszínek: Franconville, Neuilly, Nizza, Párizs, Saint-Jean-Cap-Ferrat, Vaucresson, és mindenekelőtt Beaulieu-sur-Mer, a Côte d’Azur kis ékszerdoboza, amelynek szépsége drámai fordulatot eredményez a történetben. De eljutnak az ország más részeire és külföldre is. Megnézik az Eiffel-tornyot, Versailles-t, a grenoble-i Bastille-t és más nevezetességeket. Sok életet megmentenek, miközben maguk is élik az életüket, iskolába járnak, barátságokat kötnek, szerelmesek lesznek, sok zenét hallgatnak, jókat esznek és jó a humoruk.
  Csúcstechnológiával látják el magukat, saját számítógép-hálózatot építenek ki, amin a saját szoftverrendszerük fut, különlegesen átalakított kocsin közlekednek, helikoptereket használnak. Félelmetes verekedőkké képezik ki magukat, sőt fegyvert (csúzlit) is hordanak. Saját morzeábécét készítenek, fedőneveket használnak, igazi krimibe illő rejtélyeket oldanak meg. Megtanulnak autót és motorbiciklit vezetni, sőt repülőgépet is, kitanulják a szakácsművészetet, sportolnak, nyelveket beszélnek, számítógépet programoznak, regényt írnak, zenét szereznek, filmeket néznek, de forgatnak is. Kiskutyát és kiscicát nevelnek, egér létükre, de összebarátkoznak tengerimalaccal, békával is. Igazi modern fiatalok lesznek belőlük, okosak, találékonyak, műveltek, magabiztosak.
  
  *
  
  2006 óta készül eddigi legnagyobb regényem, egyúttal a leghosszabb magyar nyelvű regény; 2023 végén, a harmincadik résszel már átlépte az egymillió-egyszázezer szót. Ez a példány – a borítón is jeleztem – ezt a harminc részt tartalmazza.


ENGLISH INTRO

My largest novel so far and the longest novel in Hungarian language is above 1.1 million words now.
  Kissy is the story of a team of French teenagers who meet on the net, and after one of them being attacked, they find the attacker and give him to the police. So they meet in real life, begin to have meetings, form into a company of friends, loves are forming among them. Associated with their parents they create Foundation Jerry, in the purpose of discovering paedophile criminals (with their term, shindies), but later they catch other kinds of criminals, too, like pickpockets, burglars, car thieves.
  Founding members of the team, by the nicks used on the net: Kissy, Mohamed, Niala, Nimbostratus, Pi, Süni (Hedgehog). We see the story in Kissy’s point of view, thirteen years old at the beginning of the story, a daydreamer, with an extraordinary fantasy. But the real protagonist is Vanessa, whose rugged life becomes the focus of the team’s life, while determining the thought of the team with her special world view. A part of this is taking the identity of mice: they call each other mousies, have a tense relation towards cats and eat a lot of cheese. Because they’re fighting with those much bigger than themselves, and their life is on the pot – just like in the battle of mice and cats.
  Important locations: Franconville, Neuilly, Nice, Paris, Saint-Jean-Cap-Ferrat, Vaucresson, and most importantly, Beaulieu-sur-Mer, a little jewel box on Côte d’Azur, making a dramatic twist in the story with its beauty. And they reach other parts of the country and abroad, too. They visit Tour Eiffel, Versailles, Bastille of Grenoble and other sights. They save many lives, while living their own life, attending school, making friendships, falling in love, listening to a lot of music, eating well and having a good sense of humor.
  They equip themselves with high tech, build an own computer network, running their own software system, they travel with a car specially altered. They train themselves to tremendous fighters, even carrying weapons (catapults). They create an own Morse alphabet, use cover names, solve real mysteries. They learn to drive a car and a motorbike, even an airplane, they learn cookery, sport, speak languages, program computers, write novels, compose music, watch movies and even make them. They raise puppies and kittens, while being mice, but make friends with guinea pigs and frogs, too. They become real modern young people, clever, inventive, educated, self-confident.


TARTALOM (rendezd ábécébe)


1. A CSAPAT
2. NYARALÁS
3. HAZATÉRÉS
4. A HÁLÓZAT
5. UBORKASZEZON
6. AZ EGÉRTANONC
7. A VÍZTORONY
8. NEMEZIS
9. A TÚRA
10. VÁLTOZÁSOK
11. SZERELEM
12. ROKONOK
13. TÚSZDRÁMA
14. A FACEBOOK
15. A KLUB
16. VADÁSZAT
17. A FOKHAGYMA
18. AMERIKA
19. AZ AUTÓ
20. A HEGYEK
21. AZ ISKOLÁK
22. ELŐKÉSZÜLETEK
23. MONACO
24. A TÁBOR
25. A SZIGET
26. EGYEDÜL
27. KARRIER
28. BALESET
29. ÖTEN
30. LUXEMBURG